HTML

Filmhíradó

Itt az ideje egy pártoktól független hírblog létrejöttének, amely objektíven tudósít a közelmúlt eseményeiről és a Kormány terveiről. Mi történik az ország házában, a gyárakban, a földeken és az otthonokban? Hit, remény és hazaszeretet. Munkáért kenyeret, hajrá Orbán Viktor!

Friss topikok

Linkblog

2010.12.27. 11:39 Budaphestie

Médiával támad a liberál-imperialista nagytőke

Nem elég, hogy Hazánkat soha annyi természeti katasztrófa nem sújtotta, mint 2010-ben, a Kormánynak még a nyugati nagytőke folyamatos támadásaival is dacolnia kell. A nyugati imperialista hatalmak most megint Orbán Viktor kormányát és ezzel a hazánkat támadják, ezúttal a médiaszabályozás ügyében.

Szinte össztűzként zúdult Magyarországra a nyugati sajtóban megjelent nyilatkozatözön. A nyilatkozatok többsége szavakkal támadja a magyar kormányt és büszke Országunkat. Az összehangolt verbális támadás egy nap alatt, közvetlenül Karácsony, a szeretet ünnepe előtt zajlott le. Ez is jól mutatja, hogy ezeknek a liberál-imperialista államoknak semmi sem szent, ha a saját érdekeikről van szó.

Orbán Viktor szerencsére ezúttal sem engedett a finánctőke zsarolásának és a Hír Tv-ben még Karácsony előtte közölte, hogy nem változtatnak az eredeti elképzelésükön: megvédik a magyar embereket és gyermekeinket a televízióban, rádióban és interneten rájuk leselkedő nyugati liberális szennytől. Így minden itt élő nyugodtan tölthette az ünnepeket, tudván azt, hogy Kormányunk továbbra is vigyáz ránk. Köszönjük a gyors reakciót és a megnyugtató szavakat!

Nem ez az első eset, hogy az imperialista államhatalmak országunk szuverenítását, függetlenségét fenyegetik. Figyelemre méltó, hogy például Oroszország és Kína, a világ legnagyobb és legsikeresebb országai nem kritizálták az új médiatörvényt és ők semmilyen módon nem akartak beleavatkozni szuverin országunk működésébe. Ezért mondta Orbán Viktor, hogy alapvető érdekünk a baráti kapcsolatok megerősítése ezzel a két országgal, akik jól tudják, hogyan kell leszámolni a végnapjait élő liberális nagytőkével.

 A harcnak persze még korántsincs vége. Ezt a csatát megnyertük, de a háború még tart. Háború a pénzimádó, liberál-imperialista nyugati érdekkörök és a szeretet, a kollektív értékek szerepét előtérbe helyező Nemzetünk között. Jó tudni, hogy nem vagyunk egyedül. Hamarosan két nagy szövettségesünk a nagy Szovj  Orosz birodalom és Kína is fellép majd országunk védelmében, ha kell. A kisebb támadásokat addig is könnyen elhárítjuk mi magunk is, mert Magyarország talán sohasem volt olyan erős és függetlenen, mint az Orbán-Kormány áldásos elnöklete alatt. Nem csak reméljük, biztosak vagyunk benne, hogy még több évtizedig élvezhetjük hős vezetőink gondoskodását Értünk dolgoznak, értünk harcolnak gondolattal, szóval és cselekedettel.

3 komment

Címkék: média szuverenitás


2010.10.22. 00:37 Budaphestie

Immár a Kormány őrködik a nyugdíjak felett

Nagytőke és magánérdek. jól jegyezzük meg ezeket a szavakat! Mert mostantól ezek nem veszélyeztetik a nyugdíjunkat. Eddig minden nyugdíj befizetésünk veszélynek volt kitéve: a nagytőke és a tőkések szeszélyének, akik egyenesen a tőzsdére vitték az emberek félretett pénzét! Még jó, hogy nem tették fel rulettre.

Mostantól ennek vége! Nem vagyunk többé kiszolgáltatva a haszonleső kufároknak. Orbán Viktor kimenekítette az öregkorunkra félretett pénzt a felelőtlen magánnyugdíjpénztárok karmai közül. Egy átdolgozott nap után mindenki nyugodtan hajthatja álomra a fejét, mert tudjuk: végre megbízható helyen gyüjtik a nyugdíj befizetéseinket.

Halasi Mihály 45 éves faipari munkás nem nagyon érti, hogyan működik a nyugdíj rendszer, de becsülettel elvégzi a rábízott feladatot, megteszi, amit megkövetel tőle a haza:

- Nem nagyon értem, hogyan fizet az állam nyugdíjat, de Orbán Viktorban megbízom. Sokkal jobban érzem magam, ha az ő kormánya vigyáz a nyugdíj pénzekre, amit majd végül kifizetnek nekem, ha megöregszem. Nem is értem, hogyan történhetett meg, hogy eddig mindenféle vigécek kezelték ezt a pénzt!

Innen üzenjük Mihálynak: nem baj, ha nem érti pontosan, mi történik a neki félretett pénzekkel, de láthatóan helyén van a szíve és tudja, hogy kiben bízhat. A vérünket szívó nagytőkében biztosan nem.  A jövő nem azoké, akik a becsületes emberek pénzével ügyeskednek, a jövő a becsületes, dolgos embereké! Jó munkát Mihály! Jó munkát Miniszterelnök Úr!

Szólj hozzá!

Címkék: gazdaság orbán fidesz nyugdíj viktor


2010.08.30. 12:34 Budaphestie

Nyáron drasztikusan növekedett a közbiztonság

Egy nyár alatt drasztikusan megnövekedett a közbiztonság hazánkban. Számítottunk rá persze, hogy mostantól nyugodtabban és nagyobb biztonságban élhetünk, hiszen Orbán Viktor még májusban megígérte, hogy a kormány első lépései között megerősíti a rendőrséget és a közbiztonság növekedését már két hét elteltével érezni fogjuk. Így is lett: kevesebb rablás, kevesebb előre megfontolt szándékból elkövetett testi sértés és emberölés.

Sokan nem hittek e nagyívű tervnek, mondván: szép gondolat, de ez egyszerűen lehetetlen. Most aztán tátva maradt a szája a hitetlenkedőknek! Hiszen még véget sem ért a nyár, de már a mindennapokban látjuk, a saját bőrünkön érezzük a javulást. Sokan még a saját szemüknek sem hisznek. Pedig még a szenzációhajhász médiának is meg kell erőltetnie magát, hogy legalább heti egy bűncselekményt találjon. Viszont ezek jórészéről hamar kiderül, hogy vagy csak öngyilkosságról volt szó, vagy csak kitaláció az egész.

Mostantól felszabadultabban sétálhatunk és autózhatunk Győr, Pécs, Szeged, Debrecen, Miskolc és Budapest utcáin. Csakúgy, mint az összes magyarországi településen. A rendőri jelenlét megnőtt, a jogszabályok szigorodtak. Maffiózók, tolvajok és bankrablók riadtan húzódtak vissza hajlékukba. A kormány egy utat hagyott számukra: a változás útját, a becsületes munka és a tisztesség útját.

Pintés Sándor belügyminiszter megszolgálta a Miniszterelnök bizalmát és most már egy ország reméli, hogy nem tér le a helyes útról. A cél: a bűnőzés teljes visszaszorítása. Köszönjük a nyugodt éjszakákat és nappalokat! Csak így tovább!

Szólj hozzá!

Címkék: orbán fidesz sándor viktor közbiztonság pintér


2010.08.04. 13:26 Budaphestie

OrbánViktor "rettenetesen hatékony" állam kiépítésén dolgozik

Orbán Viktor idejét nem sajnálva ellátogat az összes minisztériumba és személyesen egyeztet az elkövetkezendő négy év feladatairól. Jó hír: a Miniszterelnök már az első beszélgetéseken jelezte, hogy "rettenetesen hatékony" állam kiépítésén dolgozik.

Hétfőn közel nyolc órán át hallgatta Orbán Viktor Miniszterelnök az államtitkárok beszámolóit a Nemzetgazdasági Minisztériumban. Habár a Magyar Köztársaság Miniszterelnökének nem dolga, hogy a napi ügyekben résztvegyen, Orbán Viktor mégis személyes felelősségének érzi, hogy a magyar nép ügyeit intéző minisztériumokban jól menjen a munka. A jelszó most a hatékonyság. Hatékonyság a kormányban, a gyárakban és a földeken.

Orbán Viktor a megbeszélésen "részletekbe menően felkészült volt, ami nagyon jólesett az ötven napja kemény munkára fogott kollégáknak" - fogalmazott az NGM egyik államtitkára. Innen üzenjük: Miniszterelnökünk felkészültsége nem csak az NGM munkatársainak esett jól! Minden itt élő magyar embert örömmel és bizakodással tölt el a tény, hogy Orbán Viktor ennyire a szívén viseli hazánk sorsát. Amíg sokan a vízparton nyaralnak, napoznak vagy horgásznak a nyári kánikulában, addig Magyarország első embere keményen dolgozik.

 Az [origo] által megkeresett minisztériumi vezetők azt mondták, a hétfői egyeztetés reggel kilenctől délután ötig tartott, amit csak egy negyedórás munkaebéd és néhány rövid kávészünet szakított meg. Eredetileg az NGM államtitkárának beszámolóira egyenként tizenöt percet szántak, de a miniszterelnök közbevetései, kérdései, a nyomukban kialakult szakmai viták miatt a beszélgetések elhúzódtak, esetenként fél óráig is eltartottak. A kormányfőt a tanácskozásra elkísérte Varga Mihály, a miniszterelnökség államtitkára is, de a minisztériumi források szerint ő nem szólt közbe, csendben jegyzetelt. "Izgalmas, intellektuális beszélgetés volt, legfőképp arra volt kíváncsi, hogy eddig hol akadtam meg, milyen nehézségeim adódtak" - mondta a beszélgetésről az államtitkár az [origo]-nak.

 Egy neve elhallgatását kérő személy filmhíradónknak a következőt nyilatkozta: "Nagyon hasznos volt ez a minisztériumi beszélgetés, Orbán Viktor számos kérdésben kijelölte az irányt, amelynek mentén az MGN folytatni tudja a munkát. A Miniszterelnök Egyébként nyitott volt az új ötletekre, de rámutatott az elképzelések közt megbúvó hibákra és hiányosságokra is. Kár, hogy Orbán Viktorból csak egy van, mert meggyőződésem, hogy maradéktalanul alkalmas lenne arra, hogy a Gazdasági Minisztérium élére álljon, de tudjuk: az ő egy napja is csak 24 órából áll, és sajnos nem lehet ott mindig mindenütt."

Ha fizikailag ugyan nem is lehet ott, minden nap minden órájában érezzük a jelenlétét. A kezünket fogja, amikor a talicskát toljuk, a textilt szabjuk vagy akár amikor a reggelit készítjük, vagy a gyermekeinket tanítjuk. Köszönjük Orbán Viktor! Köszönjük Fidesz!

 

Szólj hozzá!

Címkék: politika orbán fidesz viktor


2010.07.19. 14:42 Budaphestie

A Nemzeti Együttműködés Kormánya hazaküldte a milliárdos pojácákat

Hazánk Kormánya és Kormánypártja elkötelezett az itt élő becsületes, magyar emberek támogatásának ügyében. Ekötelezettségüket mi sem bizonyítja jobban, mint a bankadó bevezetése. Akik eddig kifosztották az országot, megkapják méltó büntetésüket. A néhány ezer fős multimilliárdos bankszférának most megálljt parancsoltak a magyar nép vezetői.

"Adós Fizess"- hallik a jelszó, amelyet Orbán Viktorral együtt tízmillió honfitársunk kiált egyszerre.

Nem kellett sokáig várni, hogy eljöjjön hozzánk kuncsorogni a milliárdos ingyenélők nemzetközi képviselete, az IMF is. Persze azt kérték a magyar kormánytól, hogy szüntesse meg vagy csökkentse a bankadót. A Fideszt azonban nem kell félteni: úgy zavarták haza a sunyi pénzeszsákokat, hogy a lábuk sem érte a földet!

Orbán Viktort nem lehet megzsarolni, ha a munkából élő magyar emberek érdekeit védi. Az IMF majd megtanulja, hogy vannak Európában még olyan országok, ahol fontosabb a Család, Haza és Becsület, mint a minden lelket eltorzító kapitalista nagytőke.

Most minden jóérzésű állampolgár Orbán Viktor mellé áll. Egységben az ország. Ha most összekapaszkodunk, a magyar gazdaság olyan erős lehet az IMF alamizsnája nélkül is, mint még sohasem.

1 komment

Címkék: gazdaság orbán fidesz viktor szuverenitás


2010.05.24. 13:52 Budaphestie

Kettős állampolgárság: gyógyír a trianoni sebekre

A Fidesz-KDNP első törvényjavaslatai között jelentette be a kettős állampolgárságról szóló törvénytervezetet, amelyet azután kétharmados többségüket kihasználva meg is szavaztak a parlamentben. Ezzel 90 év elszakítottság után végre valahára lehetőség van arra, hogy az idegenben rekedt magyar emberek ismét csatlakozzanak az anyaországhoz, ami gyógyír trianon sebeire.

Orbán Viktor és a leendő Fidesz-KDNP kormány nemzetközi erejét jól mutatja, hogy még meg sem alakult az új kormány, de a szlovák vezetés Robert Ficoval az élen már szinte hisztériás rohamot kapott a hír hallatán. Orbán Viktor nyugodt erőt demonstrálva csak legyintet a szlovákiai reakciókra jól tudván, hogy annak nagyobb a füstje mint a lángja. Nemzetünk első számú vezetője csak annyiban kommentálta mindezt, hogy természetesen a szlovákiai választások miatt provokálják Magyarországot, aminek nem szabad felülni.

Erre kérünk tehát mi is mindenkit: ne üljünk fel a provokációnak! Bőven elég, ha a bajszunk mögött mosolygunk csak a kapálózó szlovákok rikácsolásán, hiszen hamarosan az új Fidesz kormány megteszi majd a szükséges diplomáciai lépéseket és sarokba térdelteti a favágók országának rémült, hatalmukat féltő, alkalmatlan vezetőit.

Szólj hozzá! · 2 trackback

Címkék: politika trianon fidesz szlovákia állampolgárság fico kettős


2010.05.19. 09:35 Budaphestie

A Fidesz már a kormány megalakulása előtt teljesíti választási ígéreteit

A soha nem látott mértékű választási győzelem után a Fidesz egy percig sem teketóriázik. A párt már a kormány megalakulása előtt kemény munkához lát. A parlamentben már tucatjával hangzanak el az új törvényjavaslatok, amelynek elfogadása országunk felemelkedésének záloga. Jó hír: Nemzeti ügyekben a szavazás kimenetele immár nem lehet kétséges.

Orbán Viktor üstökösként ragyogja be árvíz sújtotta nemzetünk testét.  A magyar emberek a homokzsákok mellől bizakodva tekintenek az új Miniszterelnökre és minisztereire. Tudván azt, hogy az ország házában érettünk dolgoznak, könnyebben megy a munka a gátakon is.

Mindeközben sötét tekintetü oligarhák bújnak vissza lopott pénztől bűzlő rejtekhelyeikre. De nem sokáig! Hamarosan nekik is felelniük kell majd nemzetrontó tetteikért, mert Magyarország lelkiismerete lesújt rájuk. Orbán Viktor nem tűri az igazságtalanságot és kemény büntetést szab majd ki az országot megkárosító multimilliárdos csalókra.

Már csak kilencet kell aludni és az új kormány is megalakul. A magyar embereknek azonban addig sem kell aggódniuk, hiszen a Fidesz már őrangyalként védi, vigyázza őket az ország házában is. Hajrá Magyarország, hajrá Orbán Viktor!

2 komment

Címkék: politika orbán viktor jólét


süti beállítások módosítása