HTML

Filmhíradó

Itt az ideje egy pártoktól független hírblog létrejöttének, amely objektíven tudósít a közelmúlt eseményeiről és a Kormány terveiről. Mi történik az ország házában, a gyárakban, a földeken és az otthonokban? Hit, remény és hazaszeretet. Munkáért kenyeret, hajrá Orbán Viktor!

Friss topikok

Linkblog

2010.12.27. 11:39 Budaphestie

Médiával támad a liberál-imperialista nagytőke

Nem elég, hogy Hazánkat soha annyi természeti katasztrófa nem sújtotta, mint 2010-ben, a Kormánynak még a nyugati nagytőke folyamatos támadásaival is dacolnia kell. A nyugati imperialista hatalmak most megint Orbán Viktor kormányát és ezzel a hazánkat támadják, ezúttal a médiaszabályozás ügyében.

Szinte össztűzként zúdult Magyarországra a nyugati sajtóban megjelent nyilatkozatözön. A nyilatkozatok többsége szavakkal támadja a magyar kormányt és büszke Országunkat. Az összehangolt verbális támadás egy nap alatt, közvetlenül Karácsony, a szeretet ünnepe előtt zajlott le. Ez is jól mutatja, hogy ezeknek a liberál-imperialista államoknak semmi sem szent, ha a saját érdekeikről van szó.

Orbán Viktor szerencsére ezúttal sem engedett a finánctőke zsarolásának és a Hír Tv-ben még Karácsony előtte közölte, hogy nem változtatnak az eredeti elképzelésükön: megvédik a magyar embereket és gyermekeinket a televízióban, rádióban és interneten rájuk leselkedő nyugati liberális szennytől. Így minden itt élő nyugodtan tölthette az ünnepeket, tudván azt, hogy Kormányunk továbbra is vigyáz ránk. Köszönjük a gyors reakciót és a megnyugtató szavakat!

Nem ez az első eset, hogy az imperialista államhatalmak országunk szuverenítását, függetlenségét fenyegetik. Figyelemre méltó, hogy például Oroszország és Kína, a világ legnagyobb és legsikeresebb országai nem kritizálták az új médiatörvényt és ők semmilyen módon nem akartak beleavatkozni szuverin országunk működésébe. Ezért mondta Orbán Viktor, hogy alapvető érdekünk a baráti kapcsolatok megerősítése ezzel a két országgal, akik jól tudják, hogyan kell leszámolni a végnapjait élő liberális nagytőkével.

 A harcnak persze még korántsincs vége. Ezt a csatát megnyertük, de a háború még tart. Háború a pénzimádó, liberál-imperialista nyugati érdekkörök és a szeretet, a kollektív értékek szerepét előtérbe helyező Nemzetünk között. Jó tudni, hogy nem vagyunk egyedül. Hamarosan két nagy szövettségesünk a nagy Szovj  Orosz birodalom és Kína is fellép majd országunk védelmében, ha kell. A kisebb támadásokat addig is könnyen elhárítjuk mi magunk is, mert Magyarország talán sohasem volt olyan erős és függetlenen, mint az Orbán-Kormány áldásos elnöklete alatt. Nem csak reméljük, biztosak vagyunk benne, hogy még több évtizedig élvezhetjük hős vezetőink gondoskodását Értünk dolgoznak, értünk harcolnak gondolattal, szóval és cselekedettel.

3 komment

Címkék: média szuverenitás


A bejegyzés trackback címe:

https://filmhirado.blog.hu/api/trackback/id/tr992541523

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr. Trebitsch 2010.12.27. 14:01:24

Az a durva, hogy komolyan gondolkodnom kellett, hogy ez most irónia-e...

kormányzó 2010.12.28. 07:15:28

Mostakkortulajdonképpen ki a faszt kell szidnunk? A komcsikat,a burzsujokat,vagy mindenkit aki nem Qrmány Viktor? Éljen a Párt! Éljen a Kormány! Éljen Őfőméltósága,a Zsenik Forradalmi Vezére,Elqrtad Viktor! A FIMSZMP nyárspolgári tagozata nevében.

Budaphestie 2010.12.28. 11:47:50

@kormányzó: Egy kis helyesbítés csak a hozzászólásodhoz kedves kommentelő kolléga:

Véletlenül az "Elqrtad Gyurcsány" helyett Viktort írtál. A hozzászólásod többi részéből látszik, hogy ez csak elírás lehetett, úgyhogy most még nem moderálok, de 2010 január 1-étől sajnos az ilyen véletlen elírások miatt is moderálni fogunk.

Boldog Új Évet! Hajrá Magyarország!
süti beállítások módosítása